Amikor egy könyv hosszú idő után újra lekerül a polcról

Nem tudom más olvasni szerető ember hogy van ezzel a témával, de amikor egy olyan könyvet fejezek be, ami felkerül a kedvenceim közé, akkor mindig úgy csukom be, hogy "na, ezt hamarosan újra el fogom olvasni". Aztán valahogy jönnek mindig az újabb és még nem olvasott könyvek és tolódik a szívcsücsök kategóriás regények újra olvasása. Hogy miért? Magamnak sem akartam bevallani eddig, de rájöttem, hogy azért húzom-halasztom a dolgot, még akkor is, amikor iszonyatos nagy kedvem lenne az adott könyvhöz újra, mert félek, hogy nem ugyanazt az érzést váltja ki bennem, mint először és csalódni fogok. 

Aztán az elmúlt hónapokban mégis úgy alakult, hogy két nagyon-nagy kedvencemet mégis elolvastam immár másodjára és nemhogy csalódott nem vagyok, de verem a fejem a falba, hogy minek halogattam ezt idáig. Persze elgondolkoztam ezen a dolgon is (mostanában túl sok időm van ilyeneken filozofálni) és megint megvilágosodtam, hogy miért is érzek így.

Először itt volt a Jane Eyre c. könyv, amit tinédzserkoromban, olyan 13 évesen olvastam első alkalommal egy nyári nyaralás alkalmával. A mai napig emlékszem, hogy az utolsó oldalakat a nyári napsugár által felmelegített lépcsőn ülve faltam fel, és már a szüleim vacsorázni hívtak, én meg még vissza sem szóltam, annyira izgultam, hogy mi lesz Jane és Mr. Rochester kettősének a sorsa. Imádtam a könyvet amolyan tinilányos lelkesedéssel és az azóta eltelt (jó sok) évben szinte az összes filmes feldolgozását megnéztem, és szerettem volna már többször is újra levenni a polcról, de mégsem tettem. Mígnem tavaly erőt vettem magamon és újra belemerültem Thornfield életébe. És bár teljesen más szemmel olvastam majdnem 20 év után a könyvet, mégis ugyanannyira a hatása alá kerültem, sőt, talán jobban és máshogy. Első olvasáskor Jane volt a nagy kedvencem, most pedig Mr. Rochester szarkasztikus humorát és morózusságát imádtam. De például ugyanolyan nagy izgalommal vártam az első találkozásukat (mert már ugye tudtam, hogy hogyan is találkoznak először). Szóval bármennyire féltem a második alkalomtól, felesleges volt, mert a második "ismerkedésem" a könyvvel ugyanakkora sikert aratott, mint az első!

Aztán pár napja Audrey Niffeneggertől olvastam el másodjára Az Időutazó feleségét. Ez volt az a könyv, amit a könyves bloggereknek hála vettem meg 4 évvel ezelőtt, mert olyan jó dolgokat írtak róla. És ez volt az a könyv, amelynek utolsó oldalait úgy olvastam el, hogy alig láttam a könnyeimtől. Igen, meghatott, méghozzá elég mélyen, mert emlékeim szerint utána napokig nem találtam a helyem és nem volt kedvem egy másik könyvbe belekezdeni. Képzeletben ez is felkerült akkor arra a bizonyos újra elolvasandó címkével ellátott polcomra. Szó szerint izgultam az "újrázás" miatt. Nem kellett volna. Henry és Clare története megint csak elvarázsolt, és pluszban most sokkal jobban kiélveztem a történet minden sorát, sokkal jobban odafigyeltem a részletekre, így maga a történet is sokkal jobban összeállt a fejemben. Ráadásul most értettem meg igazán, hogy miért Az Időutazó felesége lett a címe. A végét pedig újra megkönnyeztem, egyszerűen nem lehet nem összeszorult szívvel olvasni Henry levelét Clare-hez.

Szóval két olyan kedvencemet olvastam újra az elmúlt hónapokban, amitől nagyon féltem, mármint attól, hogy nem azt az élményt kapom, mint első alkalommal. Való igaz, hogy nem azt kaptam, valami sokkal mélyebbet, elgondolkoztatóbbat, mert ilyenkor már nem falom a sorokat, hanem kiélvezem és jobban ráhangolódom a történetre. A jövőben tervbe is vettem pár másik kedvenc levételét a polcról, bár itthon tornyosulnak az olvasatlanok, de jó elmerülni egy "régi ismerős ölélésében".

Természetesen kíváncsi lennék a ti véleményetekre is, hogy van-e olyan, amit többször elolvastatok már, vagy túl sok a jó könyv és túl kevés az idő alapon nem veszitek le újra a könyvet a polcról, illetve arra is, hogy van-e olyan könyv, ami esetleg csalódást okozott a második (sokadik) olvasás alkalmával?