Őrült szerelem?

Daniel Glattauer: Örökké tiéd

Péntek délután olyan történt velem ami már rég nem: egy szuszra "felfaltam" egy könyvet. Kezembe vettem, bekucorodtam a kedvenc helyemre, kizártam a külvilágot (no meg a szakadó esőt) és elmerültem Judith és Hannes történetében. 

Nem csak azért olvastam el ilyen gyorsan, mert jó kis könyv volt ez, hanem azért is, mert az idegeim szétcincálását nem díjazom annyira, és pont ezt tette velem Daniel Glattauer könyve.

De kezdjük az elején! Adott egy 36 éves egyedülálló nő, Judith, aki teljesen elégedett az életével. Van egy jól fizető munkája, egy lámpákat, csillárokat áruló családi boltot vezet, vannak barátai, akikkel rendszeresen összejár, jókat beszélgetnek, szórakoznak, van egy szép lakása, egyszóval van egy klassz élete és boldog. Igaz, a családja egy kicsit zűrös, mert a szülei elváltak, az öccse egy kicsit problémás, de hát melyik családban van minden rendben? Szóval a főszereplőnk éli a teljesen átlagos életét, amikor is egy bevásárlás során, valaki jól letapossa a lábát. Természetesen egy férfi az, akit a nő csak egy pillantásra méltat, de aztán a pénztárnál is összefutnak, sőt a férfi kifelé menet az ajtót is tartja neki, nem győz újra bocsánatot kérni tőle. Van ilyen, nem? Hányszor ütközünk emberekbe jövet-menet, bár eddig nekem nem volt ilyen bűnbánó-lábralépő-pasihoz szerencsém, de lehet, hogy ezt nem is kellene bánnom.

Ez a férfi, Hannes, nemsokára felbukkan Judith üzletében és újra meg újra elnézést kér ügyetlenségéért, majd meghívja egy kávéra. Az első találkozást több követi, és mire Judith fel tudna eszmélni, Hannes már ott ül mellette az egyik baráti összejövetelen, és a nő barátainak csak úgy csillog a szeme az új pasi láttán. Hiszen ő tökéletes: kedves, humoros, láthatóan rajong a nőért és mindenkinek hozott valami kis apró ajándékot erre az estére, pedig a meghívást az utolsó utáni percben és váratlanul kapta. (Na, engem ennél a jelenetnél rázott ki először a hideg.) 

Aztán, bár Judith nem érzi a nagy lángolást, a mindent elsöprő szerelmet, sőt, inkább kezdi kényelmetlennek érezni Hannes rajongását, óvó szeretetét, állandó jelenlétét az életében, már ott tartanak, hogy Hannes a nő családja szívébe is belopta magát. Főleg a mamáéba, aki mintha egy kicsit maga is "belezúgna" ebbe az emberbe, hiszen ennél tökéletesebb vejet nem is kívánhatna magának. 

És itt jön el az a pont, amikor Judith kezdi sok(k)nak érezni Hannest az életében. Mert Hannes mindig ott van, mindig segít, mindig a tökéletes dolgot teszi és a nő úgy érzi, hogy kezd ez az egész kapcsolatnak nevezett valami kicsúszni a kezéből, elérni egy nagyon egészségtelen szintet, szinte fuldoklik a férfi mellett. Megrémül, amikor rájön, hogy a barátai már rendszeresen találkoznak Hannesszal, megrémül, mert ő inkább ki szeretne szállni ebből a kapcsolatból, mert érzi, hogy a férfi részéről túl intenzív (és akkor még finoman fogalmaztam) ez a rajongás. Vesz egy nagy levegőt és mindezt Hannes tudomására hozza. Talán ott követi el a hibát, amikor nem azt mondja a férfinak, hogy "kész, vége, ennyi volt, felejtsük el egymást", hanem csak "szüneteltetni szeretné a dolgokat". Innentől lesz Judith élete valóságos rémálom. Mert Hannes nem lép ki az életéből. Nem, nem! Apró ajándékok, apró meglepetések formájában Hannes nap mint nap emlékezteti a nőt arra, hogy ő van és hogy ő csak Judithért van. A nő nem tud szabadulni se nappal, se éjszaka a férfitól. Esténként hangokat hall, nem tud aludni, a barátai és a családja sem értik, hogy miért szakította meg a férfival a kapcsolatot és ők a háta mögött még mindig találkoznak vele. És ekkor jön az, amire Judith soha nem gondolta volna, hogy valaha is bekövetkezik. Hannes hirtelen visszavonulót fúj, mire Judith nem várt módon teljesen összeomlik. Kész, vége, idegileg kikészül. Kórház, gyógyszerek, tompaság, depresszió, kényszerképzetek, rettegés, félelem, pszichológus, rohamok. Aztán Judith betegségében olyat tesz, aminél újra felhúztam a szemöldököm, hogy "most akkor mi vaaaaan?". Most ő nyúl Hannes után, akiről már hónapok óta nem hallott, aki visszavonult, aki nem zaklatja az ajándékaival. Hannes pedig jön, segít, mert ő tökéletes és csak Judithért él. Most ki is a rossz és ki is a jó?

Oké, valljuk be, az alaptörténetet már sok film, könyv felhasználta, szóval újdonságot ezen a téren nem nyújtott a könyv. Ami miatt számomra mégis letehetetlen volt az az, hogy Judith érzelmeit, lelkivilágát, félelmeit, összeomlását olyan jól be tudta mutatni, hogy magam is kezdtem félni, hogy nehogy egyszer hasonló szituációba kerüljek. Hihetetlen, és számomra felfoghatatlan az, amikor az ember már olyan szinten retteg valakitől, hogy nem mer a saját lakásába egyedül felmenni, éjszaka nem meri lekapcsolni a villanyt, nem mer egyedül maradni, majd az utcára sem mer kimenni. És az egészben az lehet a legborzasztóbb, amikor saját szeretteid azt mondják, hogy "túlreagálod" a dolgokat. Ha senki nem hisz az embernek, ha senki nem támogatja, úgy valóban tényleg gyorsan az őrület határára lehet kerülni.

Hannes is egy remekül megformált karakter. Persze az elején ahogy kell szimpatikus, még ha kissé rámenős volt is, de azért csak-csak jólesik egy nőnek, ha egy pasi teper érte. Aztán ahogy elindultak volna a párkapcsolat útján, úgy kezdtem izzadni én is, mint Judith, hogy nem gyors egy kicsit ez a tempó, amit a férfi diktál? Aztán jöttek a férfi remek ötletei, jövőre vonatkozó tervei és csak csóváltam a fejem, hogy "Judith, Judith, mibe keveredtél, most van itt az idő, hogy kihátrálj belőle". Csak akkor még nem ismertem Hannes kitartó jellemét. A férfi személyiségén akkor kezdtem jobban elgondolkozni, amikor teljesen visszavonult, nem zaklatta tovább a nőt és Judithnál meg megtörtént az idegi összeomlás. Bevallom, kicsit összezavarodtam, hogy akkor most Hannes talán nem is olyan rossz? Már én is kételkedtem a saját magam női megérzésében.

Majd jött a befejezés, ami valamilyen szinten meglepett, de ez a lezárás kellett nekem, hogy a szétcincált idegeim fellélegezhessenek! Egyébként ez volt az egyetlen, ami miatt van egy pici hiányérzetem: a lezárás gyorsasága. Még olvastam volna, hogy mi történt "azután", nekem kellett volna még egy kis levezetés, hogy helyreálljon a lelki békém.

Akit még feltétlenül meg kell említenem, az a Judith boltjában dolgozó diáklány, Bianca, aki óriási segítsége lett a főnökasszonynak, ahogy ő hívta a nőt. Ő volt az, akinek beszólásain rendszerint hangosan felnevettem, de talán ő volt az egyetlen ember az egész könyvben, aki tisztán tudta látni a dolgokat ebben az őrült történetben. Kellett ez a karakter a könyvbe, enélkül igazán nyomasztó lett volna!

Összességében szerintem pont azt érte el nálam ez a történet, ami a célja: szórakoztatni, kikapcsolni és egy kis izgalmat hozni a hétköznapokba. Ugyanakkor azért el is gondolkoztam egy kicsit a könyvön, mert – valljuk be – ilyen bárkivel megtörténhet. Ez benne az igazán félelmetes!

Értékelésem: 4,5 / 5 -ből

Kiadó: Park Kiadó (a borító gyönyörű lett: egyszerű, mégis teljesen a történethez illő!)

Kiadási év: 2013

Fordította: Szitás Erzsébet