2016. június 4., szombat

Nyári 5+1-es könyves terveim

Mivel már sokszor hangoztattam itt a blogon, hogy imádok listákat gyártani (látnátok csak a határidőnaplómat!), ezért minden évszak kezdetekor írok magamnak egy szezonális könyves listát is. A tavaszit sajnos nem sikerült megfelelően teljesítenem, kettőt tudtam csak a négyből elolvasni, de büszkén mondhatom, hogy elég vaskosak voltak és nagyon jó élményt okozott mindkettő. 

2016 nyarára egyelőre 5+1 könyvet gyűjtöttem össze magamnak, amiben nagy segítségemre volt a könyvtári felhozatal, hisz ebből hármat nemrég sikerült is kivennem onnan.

Ilyenkor nyáron nagyon szeretek olyan helyeken csatangolni képzeletben, ahová nagyon szeretnék egyszer eljutni, tudjátok, ezek számomra az igazi bakancslistát helyek. Ebből pedig előkelő helyen áll az amerikai Dél. Ehhez kapcsolódóan került a listámra Nic Pizzolato Galveston című regénye. Ezt ma már elkezdtem, és nagyon olvasmányosnak találom, kíváncsian várom, hogy Pizzolato meg tud-e úgy lepni mint a True Detective esetében.

A másik ehhez a helyhez kapcsolódó tétel a listámon Sue Monk Kidd könyve, a Szárnyak nélkül szabadon. Teljesen más korszak, teljesen más stílus mint a Galveston, hisz a 19. századi Charlestonban járunk, de úgy érzem, emlékezetes történet lesz. Szerintem nagyon passzol majd a nyárhoz!

Azt hiszem a következő könyv már vagy 3-4 éve porosodik a polcomon és szerintem a mérete az ami elijeszt attól, hogy végre sorra vegyem. Pedig az értékelések szerint Abraham Verghesetől a Könnyek kapuja nagyon szép és csodásan megírt történet, amely Etiópiába kalauzol el minket egy szerelmi történet és egy ikerpár sorsán keresztül. Most majd megpróbálom, szerintem csak elkezdeni lesz nehéz, no meg kézben tartani.

A mostani Szandis akció, a "regényes június" kicsit felülírta a júniusi beszerzési terveimet, de bánja a kánya, mert csudajó könyvek kerültek hozzám féláron. Többek között Daphne Sheldrick Szerelem a szavannán című regénye, amely újra Afrikába kalauzol el, csakúgy mint az Elefántsuttogó, ami szívcsücsök történet lett nálam. Amikor hasonló olvasmányok után kutattam a neten, akkor került a radaromra Sheldrick könyve is, és bár a címe egy romantikus lány(nyál)regényt sugall, szerintem ez minden lesz, csak pont az nem.

Az ötödik tétel elég felszínes módon kötött ki a nyári listámon: egyszerűen a borítójáról nem jut eszembe más, mint a nyár. Ez pedig a Légzőgyakorlat fuldoklóknak Julie Orringertől. Persze tudom, hogy semmi köze egy könnyed nyári olvasmányhoz, de pont jó lesz egy fajsúlyosabb elbeszélésnek a nyári pörgés közepette. Szintén könyvtári szerzemény (mondtam már, hogy szuper döntés volt pénz-és helyspórolás szempontjából visszatérni a könyvtárba?)

A +1 tétel a listámon egy már korábban olvasott és nagyon szeretett könyv újraolvasása. Ez pedig Emylia Hall Nyarak könyve. Aki olvasta tudja miért van itt a helye, aki meg nem, annak ajánlom, hogy idén nyáron kerítse sorra, mert ez a könyv kívül-belül gyönyörű és bár szomorkás, de nagyon nyári, Balaton-parti hangulatú. Ne hagyjátok ki!

Úgy látom, nem csak én szeretek listázni. A többiek is szuper könyveket szedtek össze, náluk is mazsolázhattok olvasmányok után kutatva nyaraláshoz, kikapcsolódáshoz, limonádé vagy egy jó kis fröccs mellé:

katacita, akinél nyári nem-könyves tervekről, programokról is olvashattok
PuPilla, aki "csak" 12 könyvet válogatott be a listájára

9 megjegyzés:

Nita írta...

Ahogy látom, te visszafogottan tervezel. :)
A Nyarak könyvét én nyaralás alatt olvastam még azt hiszem tavalyelőtt, és olyan jó, hogy amikor ránézek, tudom, hogy akkor olvastam, amikor igazán kipihent és boldog voltam.

theodora írta...

Két könyvet is lopok a listádról! :) A Szárnyak nélkül sz. és a Légzőgyakorlat fuldoklóknak! Az utóbbit már nézegettem, de pont nem volt benn a könyvtárban.
Hajrá a teljesítéshez! :)

PuPilla írta...

Ó, a Galveston amerikai Dél? Nem is tudtam!
Szerelem a szavannán! <3 Elefánik!
A Nyarak könyve nekem is megvan! - na látod, ez a baj velem... annyi könyvem van... szörnyűűű. És megint "csak" 12-t terveztem be! :D ;))) Egyébként ez a csak 12 onnan jött, hogy tavaly 17-es listával jöttem a nyárra, és plusz az aktuális olvasmányok: 21... Szóval ahhoz képest próbáltam nem elszállni, de gyanítom még így is tényleg sok :D (mert a reciket még nem vettem bele ugye :S )

Nikkincs írta...

Nita: igen, mert a könyvtár mindig átírja a terveimet. Plusz ezen felül az a nagy terv, hogy az új beszerzések olvasásával haladjak majd :)
Igen, ezek az élmények nagyon jók, nekem a Veron-sorozat ilyen, Balaton-parton olvastam az első részt és mindig bevillan a hangulat :)

Dóri: vigyed csak, remélem jó kis könyvek lesznek. Köszi :)

PuPilla: igen, a mocsárvidék, meg a fülledt/romlott környezet.
Elefánik bizony, nagyon szeretek róluk olvasni, az Elefántsuttogó szuper volt.
Még nem olvastad? Hű, akkor kerítsd sorra a nyáron, remek kis könyv, de tényleg!
Oké-oké, értem én a "csak" 12-öt. De ne legyen rajtad nyomás, csak élvezd őket! :)

PuPilla írta...

Niki, ááá no pressure, mindig nagyon összevissza választok amúgy, ma rápillantok a vcs-re, meg a tervekre, de nem mindig meghatározó ez - így a legjobb, a listázást is, a választást is, az olvasást is élvezem. :D Azért van pár, amit tényleg sorra akarok keríteni már. :)
Az elefántok bármiben jöhetnek, imádom őket. :)))
Nem, még nem olvastam a Nyarak könyvét sem, pedig már azt hiszem 1,5 éve megkaptam... :) Hosszúúú a várólista. :)

katacita írta...

Nyarak könyve <3
A Galveston már a megjelenése óta nagyonnagyon érdekel, aztán valahogy sosem jutottam el az olvasásáig, de majd te motiválsz! :)
A Könnyek kapuja tényleg lehet jobb lenne e-ben! :) Egyszer amúgy elkezdtem, de asszem nem maradt rá időm, úgyhogy ment vissza a könyvtárba.
Kíváncsi vagyok, hogy a Szárnyak nélkül szabadon mennyire tetszik majd, A méhek titkos életét nagyon szerettem, remélem ez a könyve is jó a szerzőnek.

Nikkincs írta...

PuPilla: ismerős érzés :) Én is mindig tervezek, aztán egy csomó impulzusolvasás bezavar :)
Akkor az Elefántsuttogót ajánlom, nagyon jó történet.
A Nyarak könyvét is szeretnéd.

katacita: ugye? Na, akkor motivállak, mert ki is került róla a poszt.
Ú, tényleg? Remélem, azért amit elolvastál belőle az jó volt, nagyon dicsérik.
Bízom benne, hogy jó lesz. A Tölgyfa a dombtetőn - féle érzést várok tőle, azt nagyon szerettem.

Névtelen írta...

Hello!
Nagyon kíváncsi leszek A könnyek kapujára,mert ezer éve vár a polcomon,és mindig halogatom,hasonló okokból.A másik a szárnyak nélkül szabadon.Szóval:csodás nyarat,sok pihenést olvasással hogy mielőbb lássam érdemes-e bele vetnem magam :-) (RIA voltam)

Nikkincs írta...

Ria: szia! No, akkor azt idén mindenképp igyekszem sorra keríteni. A szárnyak nélkül szabadont elkezdtem, nagyon teszik, ajánlom.
Köszönöm, neked is jó nyarat, nyaralást és sok jó könyvet!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...