2015. szeptember 26., szombat

Kukucs - eseteim azokkal a bizonyos ajtókkal

A mostani témázás középpontjában azok a képzeletbeli ajtók állnak, amelyekkel egy könyv kinyitásakor mi is belépünk egy új világba. Legyen ez bármilyen, hisz szerintem minden könyv, amelyet elolvasunk egy ajtó egy új világra, ahol eddig még nem jártunk. Az már más kérdés, hogy van olyan, ahol nem időznénk sokáig, vagy rögtön visszafordulnánk. De a Témázós Csapat most azokat szedte össze, amelyeknél mindenki belépne és ott is ragadna egy kis időre.

Ahogy olvastam a többiek posztját, majdnem mindenhol előjött például Harry Potter vagy éppen a Gyűrűk Ura (amit én még nem olvastam). És a posztokat böngészve rá kellett jönnöm, hogy én bizony elég kis földhöz ragadt lány vagyok, azaz az én ajtóim nem olyan kis díszesek mint mondjuk egy Roxfortba vezető. Az enyémek egyszerűek, hétköznapiak, talán kopottabbak is, mindenesetre elég bátran nyitnék be rajtuk ha valóban lenne rá lehetőségem.

Ha Magyarországon belül kalandoznék, akkor a legszívesebben választott ajtó azaz világ az Baráth Katalin  Dávid Veron sorozatának helyszíne lenne. Századeleji hangulat, falusi milliő, gyilkosságok, egy kis romantika, egyszóval Magyarkanizsára bármikor rányitnám azt az egyszerű, ámde képzeletemben szépen kifaragott ajtót.

Ha a külföldiek között kellene böngészgetnem már nehezebben tudnék választani. Bemelegítésképpen bekopogtatnék Joanne Harris világába és igazából ott bármelyikbe (már amelyikről eddig olvastam). De legfőképpen Lansquenet-be és hallgatnám annak a bizonyos szélnek a zúgását és már az ajtóból megcsapna Vianne csokoládéjának fűszeres, fahéjas illata. Innen egy idő után tovább is mennék Zafón által A szél árnyékában megteremtett Barcelonába. Nem tudom ennek milyen lenne az ajtaja, de szerintem amikor megfognám a kilincset valami erőteljes és baljóslatú bizsergést éreznék, de ez nem tartana távol attól, hogy belépjek rajta és ezzel az Elfeledett Könyvek Temetőjébe is. Ha az ott átéltek még nem lennének elég idegborzolóak, én bizony kinyitnék egy díszes kovácsoltvas ajtót is, ami Manderley-be vezet. Gyanítom, hogy Mrs. Danvers a frászt hozná rám, de egy Manderley-ben való pár napért biztos bevállalnám. Aztán egy éles váltással kinyitnám azt az ajtót, ami mögött egy kemény, ám annál vadregényesebb világ, Alaszka várna rám. Eowyn Ivey A hóleány történetébe vezető fagyos, jeges ajtó szerintem tele lenne jégvirággal, de tudom, hogy a túloldalon egy olyan világ tárulna elém, ami megérné a fázós, didergős pillanatokat. Csak remélni merném, hogy megpillanthatnám a térdig érő hóban botorkálva Jack és Mabel Hóleányát, Fainát, aki talán még azt is megengedné, hogy elkísérhessem néha a vadászatára és a vezetésével az ő szemén keresztül fedezhessem fel a tájat és az állatvilágot.

Tudom, hogy mindez csak fantázia, de nagyon jól eső dolognak tartom, hogy ha leveszem a fent említett történeteket a polcomról, akkor az első oldalnál a képzeletem segítségével tényleg kinyithatom ezeket az ajtókat és egy fárasztó nap után szép csöndben magamra is csukhatom őket egy időre. Nincs ennél nagyobb ajándék egy olvasónak!

Képek forrása: pinterest

3 megjegyzés:

katacita írta...

Azt hiszem, eddig a te választottjaid állnak a legközelebb hozzám. :)
Amúgy sem vagyok nagy fantasys, leginkább A boszorkány világába néznék be, de ott sem időznék sokat.
Az összes könyvet olvastam, amit felsoroltál, úgyhogy teljesen megértem, hogy miért őket választottad. Én amúgy pont azért szeretek (leginkább) olvasni, mert így eljuthatok egy csomó helyre, vagyis inkább csak elkezdik birizgálni a fantáziámat, hogy hű ez is meg az is mennyire izgalmas hely lehet, és de megnézném őket élőben is!

PuPilla írta...

De jó, hogy csatlakoztál te is :) Tetszenek a képeid, és a regényvilágok. Nekem is nagyon kedves hely Lansquenet, úristen, hogy szerettem olvasni róla, és hallgatni a szelet, és "nézni" láthatatlan résztvevőként a coskikészítést. :) Számomra is vonzóak a hétköznapi regényvilágok, és csak simán néha az adott földrajzi hely, a saját posztomban is említettem Korfut, ahol a Durrell-család élt, és Delftet is, ahol Vermeer alkotott, bár fikció, amit olvasunk erről, mégis olyan fantasztikusan megteremtik az adott kor és hely hangulatát a szerzők néha, hogy minden illatot, fénypászmát, lépcsőnyikorgást, csatornában folyó víz csobogását a helyére teszik. :)

Nikkincs írta...

katacita: örömmel hallom, akkor Te is ilyen kis óvatoska lennél :) Fantasyval én is még csak ismerkedem, de A boszorkány már listán van.
Abszolút így vagyok én is az olvasással, pont ez a jó benne, de sokan nem értik. Ezekkel a történetekkel olyan helyekre és időkbe is eljutunk, amire már vagy még nem lennénk képesek. Vagy mondjuk anyagi okok miatt életembe nem jutok el Afrikába, de az Elefántsuttogóval napokig ott lehettem. Ez az olvasás által kapható egyik legnagyobb élmény szerintem is :)

PuPilla: nagyon jó kis téma volt, örömmel olvastam a posztokat és ez most belőlem is kikívánkozott.
A képek pinterestről vannak, jó sokat szoktam ott böngészgetni.
Szerintem Lansquenet az egyik legtutibb helyszín, jól kitalálta nekünk ezt Harris.
Igen, teljesen egyetértek veled Delft kapcsán, nagyon szerettem azt a történetet is olvasni. Emlékszem a fényekre, a festményekre, a színek leírására, nagyon hangulatos volt végig.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...