2015. augusztus 31., hétfő

Augusztusi egyke azaz így zártam a nyarat

Véget ért az idei nyár, legalábbis az utolsó nyári hónapot is magunk mögött hagyjuk holnap, és én most már nagyon örülök ennek, ugyanis valami oknál fogva teljesen rá vagyok már kattanva az őszre. Pedig nem panaszkodhatok a nyárra - a hőséget és a sok hőségriadót leszámítva -, hisz végre jutott idő pihenésre is, illetve a nyár elején írott kis listámról - miket szeretnék idén nyáron megnézni, elolvasni, megtenni stb. - elég sok tételt sikerült kipipálnom.

Augusztusban nagyon mértékletes vásárlást folytattam, így egy darab könyvet vettem csak, mégpedig Moskát Anita Horgonyhely című regényét. Nagyon érdekes történetnek gondoltam már az olvasás előtt is, az utolsó oldalak elolvasása után pedig abszolút nem csalódtam a megérzésemben. A hónap második felében valahogy más nem hozott már nagyon lázba, talán tudat alatt az őszi/téli megjelenésekre gyúrok már.

Az elolvasott könyveket nézve szuper hónap volt, összesen 8 könyvet pipálhattam ki, ebből egy mese volt. Augusztusban inkább pár, az előző hónapok során beszerzett könyvemet kerítettem sorra, így eljutottam oda, hogy - az ajándékba kapott Gyarmati Fanni naplóját leszámítva - az idén beszerzettek elolvastam. Hurrá!

Szinte mindegyik történettel nagyon betaláltam. Nem tudom minek köszönhető mostanában ez. Talán annak, hogy átgondoltabban választok, illetve igyekszem nyitni új műfajok felé, és ez utóbbi úgy tűnik igen jó döntés volt. Vanessa Diffenbaugh A virágok vére c. regénye még júliusról húzódott át, de nagyon szerettem a virágok jelentésével foglalkozó különleges történetet. Aztán Michael Cunningham Otthon a világ végén c. könyvével kerültem közelebbi kapcsolatba, ami érzelmileg eléggé letarolt, felért egy élveboncolással. Nem véletlen, hogy utána olvastam az Ide nekem a Holdat! c. mesét, amely egy igazán aranyos és nagyon szépen illusztrált könyv egy kis vakondról. Majd Lawrence Anthony vitt magával Afrikába és megtudtam, hogy milyen is az ha valaki Elefántsuttogó. (Olyan szinten rajongója lettem ezeknek az állatoknak azóta, hogy jó pár filmet megnéztem róluk.) Aztán az augusztusi pár napos nyaralásomra Jojo Moyes Páros, páratlanját vittem magammal, ami nagyon jó választás volt, hisz Moyes mindig érdekes témát talál, amit nagyon is olvasmányos és szerencsére cseppet sem nyálas stílusban tálal. Csak úgy fogytak a sorok a sziesztám alatt.  Majd éles kanyarral belecsöppentem Linn Ullmann Kegyelem c. történetébe, amelytől eléggé "féltem" és kevésbé viselt meg, mint amire számítottam. Moskát Anita Horgonyhelyével számomra megint egy újabb műfaj került fel a palettámra, hisz eddig fantasyt sem nagyon olvastam (talán a Tündérkrónikákat), de nagyon tetszett az Anita által felvázolt világ komplexitása és a történet tanulsága, mármint amit én leszűrtem magamnak. A könyvhöz pedig mindig azt az élményt fogom társítani, amikor is az özönvízszerű esőzés miatt két napig áram nélkül maradtunk és esténként gyertyafény mellett olvastam a földevők és vándorló asszonyok kalandjait. Romantikus volt! Utolsó könyvként pedig Alastair Reynolds Napok háza c. űreposzára vetettem rá magam, és muszáj vagyok itt is megköszönni Amadeának és almamagnak, hogy bátorítottak a könyv elolvasására, illetve hogy a figyelmembe ajánlották. Nem éppen könnyen helyezkedtem bele ebbe a világba, de amikor elengedtem magam, bizony más vágyam sem volt csak Campion és Purslane történetét olvasni. Ha jól tudom ráadásul ez egy sorozat első része, úgyhogy most szomorú vagyok egy picit, hogy a folytatásnak se híre, se hamva...

Remélem az ősz könyves szempontból legalább ilyen jó lesz. Van már papír alapú listám is a betervezett könyvekről a hosszabbodó délutánok, esték eltöltésére. Ha csak a felét elolvasom már akkor nagyon boldog leszek. A könyveken túli tervek is alakulnak már, sok dolgot összeszedtem, aminek majd tudok örülni vagy ami miatt jobb lesz ez az időszak, mint a korábbi volt. Legalábbis remélem!

A többiek összefoglalója:
katacita
Dóri
PuPilla 

5 megjegyzés:

Amadea írta...

Azta, majdnem az összes idén beszerzett könyvet elolvastad, gratulálok!:) Nekem még a tavalyi adagból is van kilenc.:D
A Napok háza nem sorozatkezdő rész (én is azt hittem), pedig annyi megválaszolatlan kérdés is marad... a Jelenések tere az, ami egy sorozat első része (még tart az akció!), a Delta talán folytatni fogja, de ez még kérdéses. Nagyon örülök, hogy tetszett.
Ui.: Ajánlom Az idő térképét, jó kis viktoriánus-időutazásos sztori. Szintén olcsó lehet még a Szandinál.:D

theodora írta...

A Horgonyhely közös pontunk az augusztusi beszerzések tekintetében, írsz majd róla? Biztos erős hangulata lehetett az áram nélküli lakásban olvasni!
A virágok vére, Kegyelem engem is érdekel és kívánom hogy az őszi terveid sikerüljenek, én is tervezegetek ezerrel, számba vettem a kihívásokat, amikkel meg kell majd küzdenem :D

Nita írta...

És az az egy könyv is milyen jó beszerzés! :)
Örülök, hogy jól sikerült könyves szempontból az augusztusod, annak meg különösen, hogy a sci-fi és fantasy szép lassan belopja magát az olvasmányaid közé. :)

katacita írta...

Tényleg nem semmi, hogy ilyen jól haladsz az idei beszerzéseiddel!
Ebben az évben magamhoz képest én is egész jó vagyok, de azért még van hova fejlődni.
Örülök, hogy jó nyarad volt, több téren is, remélem, az ősz is a tervek szerint alakul, holnaptól talán már emberi idő is lesz, nagyon várom! :)

Nikkincs írta...

Amadea: köszi, de idén tényleg nem sokat vettem. Tavalyiból és az előtte évekből még nekem is jó sok van :)
Hú, fene, benéztem és tényleg nem sorozat. Pedig ahogy mondod is sok kérdés maradt bennem. Már csak azt nem tudom, hogy mit fogok erről a könyvről írni :))
Mindig a kísértésbe viszel :D

theodora: igen, láttam nálad is, és szeretnék írni, elég erőteljes hangulatú történet. Jó könyvek, szóval csak bátran!
Köszönöm, remélem, hogy neked is olyan lesz ez az ősz mint amilyet szeretnél :) Én több mozgást és több "egyedül bevállalom" programot szeretnék megvalósítani :)

Nita: igen, jó vétel volt :)
Most olvastam a te zárásod, és hát pörögtél ezerrel ezen a nyáron, irigykedem :)
A sci-fi meglepetés volt nagyon, a fantasy még kóstolgatás szintjén van :)

katacita: igyekszem, de azért nem volt olyan sok :) De vannak még tavaly karácsonyi ajándékaim is, pedig jól rá voltam pörögve akkor.
Köszi, már én is várom a hűsebb időt és aztán jöhetnek a programok :) Egy újabb egyedül bevállalom program már lesz novemberben: van koncertjegyem, ahová nem jön velem senki :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...