Teljes erővel

Nicholas Evans: Semper fortis

Nem tudom, hogy miért van az, hogy bizonyos könyveket szinte az unalomig reklámoznak, nap mint nap az arcomba tolnak, aztán olyanok mellett meg simán elmegyek, amelyek éppenséggel megérdemelnének egy igazi reklámot. Amikor elkezdtem olvasni a Semper fortist, pont ezt éreztem. Valahogy véletlenül keveredett most a kezembe, gondoltam csak beleolvasok az elejébe, aztán azon kaptam magam, hogy beesteledett és már a könyv negyedénél járok. Úgyhogy utána csak pislogtam, hogy mégis hol bujkált eddig ez a könyv és maga az író is előlem?

A történet során megismerjük a 8 éves Tommyt, akit idős szülei új, egy bentlakásos fiúiskolába küldenek, hogy a képzeletbeli western hősökkel tarkított világából kiszakítsák és igazi fiút neveljenek belőle. Tommyn kívül ezt csak a fiú nővére, Diane nem tartja annyira jó ötletnek, mert ő tudja, hogy milyenek ezek az iskolák, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni mind a diákok, mind a tanárok azokkal, akiken kicsit is megérzik a gyengeséget. Márpedig Tommy nem hasonlít a többi gyerekre. Nincsenek hús-vér barátai, ellenben fanatikus rajongója a western filmeknek és sorozatoknak, de legfőképp a western hősöknek és velük folytat a nap szinte minden percében képzeletbeli párbeszédeket. Ők az igazi példaképei a kisfiúnak. Az iskolában pedig nem várja más, mint megvetés, fizikai erőszak, így nem csoda, hogy hamarosan kétségbeesett levelet küld nővérének. Annak a lánynak, aki épp ebben az időszakban kezdi meg szárnypróbálgatásait az '50-es, '60-as évek Hollywoodjában, mint kezdő és úgy tűnik, hogy nagyon tehetséges színésznő. De Diane-nak Tommy a mindene, így a szülők tiltakozása ellenére is magával viszi a kisfiút Hollywoodba az iskolából, ahol a lány épp Tommy egyik példaképével él együtt és közös film forgatására készülnek. Amikor már azt gondolnánk, hogy talán minden jóra fordul a kisfiú életében, kiderül egy titok, karrierek szakadnak meg és karrierek indulnak be, felveti a fejét a csúf féltékenység, szóval a kis srác igazán az események sűrűjében találja magát.

Aztán a jelenben immár az ötvenes Tom a főszereplőnk, aki gyermekkora egy sötét részéről mélyen eltemetve magában olyan titkot őriz, amelyet soha senkinek nem fedett fel. Olyan titok ez, amely egész felnőtt életére, házasságára, fiával való kapcsolatára, későbbi önpusztító életére is hatással volt, de erre ő már csak akkor döbben rá, amikor kétségbeesetten harcol fiáért, aki nemrég tért haza Irakból és akit most gyilkosság vádjával katonai bíróság elé idéztek.

"Az élet végül is olyan átkozottul sötét és kegyetlen, hogy ha az ember nem nevet bele a képébe, akkor torkon ragadja és elnyeli."

A Semper fortist nagyon gyorsan elolvastam, számomra ez tipikusan a letehetetlen kategóriájú könyv volt. Amikor mindig azt mondtam magamnak, hogy na, még csak ezt az egy fejezetet, aztán holnap folytatom. Csakhogy Evans olyan jól megszerkesztette ezt a történetet, hogy egyik fejezet végénél sem éreztem azt, hogy pont itt abba tudnám hagyni. Általában idegesíteni szokott a nem lineáris történetvezetés, amikor össze-vissza ugrálunk az időben. Itt pedig végig így halad a történet, és ráadásul szerintem ez a könyv egyik legfőbb erőssége. Hol a 8 éves Tommy életét követhetjük nyomon, hol az ötvenesét, hol Diane szemszögéből látjuk a történetet, hol Tom fiának az iraki hadjárata és kettejük kapcsolata kerül a középpontba. Tehát nem csak időben, hanem szereplők szerint is ugrál a történet. Kicsit olyan, mintha egy filmnek az elejébe is belenézne az ember, kicsit a majdnem végébe, aztán a közepéből is bevillan egy-két jelenet és amikor már azon vagy, hogy mi a fene lesz a vége, meg próbálnád összerakni a kirakós darabjait, no, akkor kapsz egy olyan befejezést, ami még meg is tud lepni. Mert velem ez történt. 

Nem mondom, hogy a nagy titok annyira nagy titok lett volna, mert aki kicsit is szemfülesen olvassa el a könyv első fejezeteit, már ott rájön az egyik csavarra, de ha nem is akkor, hát később biztosan, de szerintem ezt szándékosan így írta meg Evans. Ellenben a végén két olyan dolog is történt, amire egyáltalán nem számítottam, bár ott lehet, hogy már annyira a végkifejlet izgalmában voltam, hogy nem figyeltem fel az apró jelekre.

"Egy pillanat ide vagy oda különbséget jelenthet boldogság és gyötrelem, élet és halál vagy örök kárhozat közt."

A történet szerkezetén kívül, amit még nagyon szerettem ebben a könyvben az az összetettsége volt. Annyi minden történt benne, nem tudtam soha kiszámítani a következő lépést, hogy merre kanyarodunk majd az úton. Ráadásul soha nem volt olyan érzésem, hogy a kisfiú Tommy története érdekesebb vagy izgalmasabb lenne a felnőtt Tom életénél, számomra teljesen egálban voltak. Volt miért izgulni mind a két időszakban!

Ami pedig egy újabb bónusz a könyv kapcsán az maga Hollywood és a filmipar. Annyira jók voltak ezek a részek! Ha valaki látta a Holiday c. filmet, amelyben Kate Winslet által játszott karakter összetalálkozik egy nagy hollywoodi öreggel, aki mesél az akkori időkről, filmekről, hírességekről, az el tudja képzelni, hogy én is valami hasonlót éreztem ezen részek olvasása közben. Megelevenedett előttem a filmipar, az estélyek, a szereposztó díványok és a régi nagyok, no meg az időközben kultuszfilmmé vált alkotások. Emlékszem, annál a résznél jót vigyorogtam, amikor Diane westernhős színész pasija leszólja mind Steve McQueent, mind A hét mesterlövészt. Ott meg elszomorodtam, amikor Clark Gable (a legjobb Rhett Butler!) halálhíréről olvastam.

Talán a végét egy picit összecsapottnak éreztem, annyi minden történést suvasztott bele az író az utolsó oldalakba és volt ott egy-két momentum, amit én nem így képzeltem volna, de ettől függetlenül számomra ez az egyik legkedvesebb olvasmányom lett az idei évben! Olyannyira, hogy azóta megnéztem, mely könyveit tudom majd még elolvasni az írónak, mert a stílusa nekem nagyon bejött, és örömmel láttam, hogy az itthoni polcaink egyikén fellelhető tőle A csapda és talán A füstlovagot is be tudom majd szerezni. (És nem, A Suttogót egyelőre nem tervezem, a filmet sem tudom végignézni.)

Értékelésem: 5 / 5 -ből

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2012

Fordította: Tábori Zoltán