2014. február 17., hétfő

A hónap leg-leg-leg könyvei #20

Bevallom, nem szeretem a januárt, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. December valahogy olyan nyüzsis, meg várakozással teli az ünnepek miatt, és akkor az év végi sok finom falatot még nem is említem. De aztán az ünnepek elmúlásával a fényeket is eloltják, az ünnepi hangulat is megkopik és valahogy sivárabb lesz minden, pedig csak visszatérünk a mindennapi mókuskerékhez. 
Januárban mindig nagyon kell figyelnem, hogy a sok hétköznapi apróságban meglássam a szépet és a jót, hogy a napok ezáltal valahogy gyorsabban teljenek, mert amikor már a februárt tapossuk, akkor egy kicsit könnyebb, az agyam már a tavaszváró üzemmódjába lép. 
Talán azért lassulok le én is kicsit januárban a többi hónaphoz képest, mert ilyenkor úgy tűnik számomra, hogy minden lelassul, nehezen vesszük fel újra a fonalat. Nem történt ez idén sem másként, az olvasási tempóm is belassult, jobban elidőztem egy-egy könyvnél. Pedig most is klassz könyveket sodort elém ez a nem-szeretem-január. A nagy sorozat ellenességem ellenére bizony belekezdtem egy újba, végre sort kerítettem egy nagy klasszikusra, ami már régóta várt a sorára, olvastam az egyik kedvenc magyar írómtól, és kalandoztam egy kicsit az asszonyok, lányok életében is, no meg szerelmes lettem (de csak az egyik regény főszereplőin keresztül).

  1. Mark Pryor: A könyvárus rejtélye - az egyik legklasszabb sorozatindító kötet volt ez, mert bár magában is megállja a helyét a történet, hiszen a rejtély a végére megoldódik, de én bizony várom Hugo Marston további kalandjait is.
  2. George Orwell: 1984 - itt aztán halmozhatnám a leg-es jelzőket. Az egyik legijesztőbb, legfélelmetesebb világképet elénk táró regény ez, amely engem elég depresszív hangulatba sodort az olvasása alatt. Ahogy korábban kifejtettem, örülök, hogy csak most olvastam és nem tinédzserként, mert akkor biztos vagyok benne, hogy nem olvastam volna végig. Nem egy könnyű olvasmány, viszont nagyon boldog vagyok, hogy végül is beválogattam az idei várólista csökkentésbe. Ráadásul idén még tervezem az Állatfarm elolvasását is, arról is sok dicsérő szót hallottam már.
  3. Szilvási Lajos: Születésnap júniusban - az egyik kedvenc magyar íróm Szilvási, úgyhogy úgy voltam vele, hogy az 1984 után biztos nem nyúlok majd vele félre, biztos ki tud majd kapcsolni. Ez így is volt, bár egy kicsit csalódottan zártam be a könyvet, mert nem nyújtotta azt a fajta élményt, mint a kedvenceim Szilvásitól. Az egyik legidegesítőbb női főszereplővel találkoztam itt, lehet, ez miatt sem lett a kedvencem, de ezt ellensúlyozni tudta valamilyen szinten számomra az író az 1960-as évekbeli élet bemutatásával.
  4. Halász Margit: Éneklő folyó - az egyik legzamatosabb mai magyar regény. Nem tudok rá jobb szót, nekem olvasás közben végig ez zakatolt a fejemben. Ízes, csodás, magyar, engem teljesen levett a lábamról ezzel a történettel az írónő. Nagyon örülök annak, hogy még tavaly egy akció keretében végül is ezt és a Gyöngyhomok c. kötetét is beszereztem, kivételesen jó vásárt csináltam velük!
  5. Alice Munro: Asszonyok, lányok élete - talán legkíváncsibb erre a könyvre voltam. És talán az írónővel való ismerkedésemet nem az egyetlen regényével kellett volna kezdenem, hisz őt főként novellistaként tartják számon. Nekem egy kicsit felemás volt a történet, ugyanakkor Munro nagyon szép gondolatokat fogalmazott meg. Biztos, hogy fogok még tőle olvasni, mert mindenképpen szeretném megismerni a novelláin keresztül is.
 
(Kép forrása: www.weheartit.com)

1 megjegyzés:

Anna Bajnóczi írta...

Szia, benne lennél egy oldal cserében? Az oldalamon tudsz nekem írni.
http://anegyelem.blogspot.hu/

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...