Egy világutazó szemével minden más

Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld

Májusban az interneten böngészgetve találtam rá Balogh Boglárka Ezerarcú Föld című könyvére, amely a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg. Olyan könyv volt ez számomra, amelynél éreztem, hogy muszáj megvennem és mikor a pénztártól elindultam hazafelé, már bele is olvastam. Az előszót után tudtam, hogy nem nyúltam mellé, minden oldalát élvezni fogom:

"Egy-egy új élmény kétségkívül rengeteget változtat rajtunk, de engem minden indulásra a kíváncsiság hajtott, a világ és a benne élők iránt érzett tisztelet, a vágy, hogy magam tapasztaljam meg a nálam sokkal szerencsésebb vagy szerencsétlenebb emberek sorsát, hogy a saját szememmel lássam, földünk más területein hogyan zajlanak az unalmasnak nevezett mindennapok."

Az Ezerarcú Föld egy hihetetlenül színes, szagos, élettel teli, izgalmas útinapló. Ráadásul nem olyan tájakon kalandozik Boglárka, amely az utazók népszerű célpontjai. Ő a világ kevésbé ismert, illetve kevésbé biztonságos, sőt helyenként igencsak veszélyes tájaira jutott el, olyan témákat és embereket kutatva fel, amelyekről olvasva rájövünk, hogy mennyire nem ismerjük a bolygónkat és a rajta élő nemzeteket, népeket. Hogy milyen sokszínű a Föld, hogy mennyi szépségnek ad helyet, hogy mennyire nem becsüljük meg ezeket, hogy mennyire tudunk vagy nem tudunk békében élni egymás mellett, hogy mennyire félünk még mindig az ismeretlentől. Hogy mégis azok, akiket üldöznek, vagy szegénységben élnek, lehet, hogy mégis boldogabban élik meg a mindennapok egyhangúságát, mint mi, akiknek a viszonylagos jólét és biztonság megadatott.

Számomra nagyon szemfelnyitó könyv volt ez. Csak kapkodtam a fejem a történeteket olvasva, hogy ilyen nem lehet itt a felvilágosult 21. században, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a világ igencsak kis szeletét ismerem, ha ismerem egyáltalán igazán. Boglárka olyan történeteket tárt elém, amitől úgy érzem, hogy én lettem egy kicsivel több, nyitottabb, kíváncsibb. Megemelem előtte a képzeletbeli kalapomat, mert sok esetben egyedül, a veszélyekkel dacolva indult útnak, és véleményem szerint nő létére ez még keményebb kihívást jelenthetett számára.

"Szeretem úgy élni az életemet, mintha a saját barlangomban járnék, ami tele van mások történetével és lábnyomával, azzal a kacajjal és csönddel, mely találkozásaink után emlékként megmaradt, s melynek lényeges vagy lényegtelen voltát az idő szűri majd meg."

Főleg azért szerettem ezt a válogatást olvasni, mert a kevésbé ismert kontinensekre kalauzolt el. Ázsia, Afrika és Közép-Amerika egyes vidékeit járhatjuk be vele és a végén Európa már csak bónusz volt. Nem is tudok igazán kedvenc történetet vagy földrészt választani, mindegyik sztori izgalmas, érdekes volt. Sok volt, ami szomorú témát járt körbe, volt ami az emberi kegyetlenség még mindig létező és sajnos soha el nem múló rombolását írta le. Nagyon megérintett az India leprakolóniáiról szóló fejezet, csakúgy mint az illegális borneói vadállat-kereskedelem története. Egyszerűen nem tudtam napirendre térni az afrikai kontinens tanzániai rituális albínógyilkosságait leíró rész felett: nem akarom elhinni, hogy még mindig itt tartunk, hogy aki más, attól félünk vagy olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amelyek miatt vadászni kell rájuk. Döbbenet! 

Ugyanakkor azért vannak kevésbé szomorú részek is, például a világ sokszínűségét nem mutatja meg jobban más fejezet, mint ami az ugandai harcos törzsről és a hegtetoválásokról szól, ahol a nők bátran és büszkén vetik alá magukat egy baromi fájdalmas procedúrának, csak hogy mutassák a törzsük felé az értéküket, rátermettségüket. De Európában járva is megtalálhatóak igazán értékes emberek: minden elismerésem egy kis magyar orvoscsoportnak, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos-és Mentőcsoportjának, akik ha a nagyvilágban valahol valamilyen (természeti) katasztrófa történik, pénzt, időt, energiát és a biztonságukat nem sajnálva azonnal útra kelnek. Nagyon tetszett a lezáró fejezet is: szerelmi tanácsokat kaphattunk Baszkföldről, megfontolandó gondolatokkal megtűzdelve:

"Én ma is azt mondom, mind közül a szerelem a legigazibb művészet: szeretni anélkül, hogy birtokolnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elválnánk, és mindvégig együtt maradni. Sokan ezt soha ne tanulják meg."

Visszagondolva nagyon sokat kaptam ettől a könyvtől. Nagy szavak ezek, de egy picit más embernek éreztem magam miután becsuktam az utolsó sorokat olvasva. Ha lesz lehetőségem a nagyvilágot járni, biztos, hogy visszagondolok majd Balogh Boglárkára, hogy én is ennyire nyitott, érdeklődő és merész legyek egy-egy utazásom alkalmával. Addig meg szeretnék még több történetet olvasni tőle, remélem lesz majd valaha még folytatása az Ezerarcú Földnek!

Kiadó: Scolar Kiadó

Kiadási év: 2018

A medence mellé, avagy nyári könyves terveim

A listamániás énem nem tudott a nyárnak ellenállni, így június beköszöntével összeírtam, hogy mik azok a könyvek, amelyek szerintem tökéletesek a nyaralásra, a medencepart melletti heverészésre. Persze ha valakinek nem adatik meg nyaralás, akkor ezek a könyvek arra is pont megfelelőek, hogy az ágyban heverészve kicsit bejárjuk velük a nagyvilágot és pár órára elfeledjük velük a valós életet. Hat könyvet szedtem most össze, amelyből 3 ismeretlen történet számomra, de a másik 3 újraolvasás lesz, ráadásul ebből kettő nagy kedvencem lett az első olvasás alkalmából, így nagyon várom az ismételt találkozást velük.

Olaszország

Dan Brown: Inferno

Már olvastam korábban Dan Browntól A Da-Vinci kódot és az Angyalok és démonokat, de aztán leálltam vele való további ismerkedéssel. Ám az Inferno és főleg annak helyszíne, Firenze régóta piszkál, így a 2018-as várólista-csökkentésbe is beválogattam. Valahogy nyaralós könyvnek tűnik nekem, ha máshogy nem, legalább így biztos eljutok majd idén Olaszországba.

Jess Walter: Szép romok

Hasonló indíttatásból került a nyári listámra a Szép romok is. Bár romantikus sztorinak tűnik, mégis úgy gondolom, hogy nem a szirupos, csöpögően nyálas, egy kaptafára megírt történet lesz ez. Persze felkeltette a figyelmemet az is, hogy a fülszöveg szerint betekinthetünk majd egy kicsit a két híres színészfenomén, Elizabeth Taylor és Richard Burton szerelmébe. Ráadásul a színhely ezúttal is a csodálatos Olaszország, így érzésem szerint ezzel a könyvvel nem lehet a nyári hőségben nagyon mellényúlni.

Egyiptom

Agatha Christie: Halál a Níluson

Azt hiszem ez a könyv is a legismertebb Christie-krimik között szerepel. Bár filmen már többször láttam, eddig könyvben nem volt hozzá szerencsém. De mivel érkezik hamarosan az újabb filmfeldolgozás, ezért idén ennek is helyet szorítottam a várólista-csökkentésben. A helyszín az egzotikus Egyiptom és a Nílus, de mielőtt vagyonokat költenék egy ilyen útra, első körben a képzeletbeli utazás is pont olyan jó lesz, mint a valódi. Főleg, hogy a kedvenc kis belga detektívem lesz az egyik kalauz a hajóút során.

Görögország

Madeline Miller: Akhilleusz dala

Kicsit kakukktojás ez a könyv, ugyanis az ókori Görögország a helyszín, és a mindannyiunk által ismert híres görög hős, Akhilleusz történetét meséli el. Ez újraolvasás lesz, közel 1,5 év távlatából csak, de én egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Azt a történetet, ami az ember könyökén jön ki az iskolai tanulmányoknak, meg a filmfeldolgozásoknak köszönhetően Madeline Miller képes volt úgy megírni, hogy végig izgultam a főhősökért, meg a trójai faló szerepéért. A nyelvezete is nagyon szép, szóval alig várom, hogy újra ezzel az olvasmánnyal kalandozzak egyet Görögországban.

Amerikai Dél

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem

Szintén egy kedvenc regényem ez a könyv, amit először 2014-ben olvastam. Most június elején újra levettem a polcomról és az első pár oldal után ugyanúgy "berántott" a hangulata, mint első olvasáskor. Az Amerikai Délen játszódik, központban három barátnő életével, fontos témákat (szegregáció, betegség, barátság) feldolgozva. Bár női regénynek tartom, de a minőségi fajtából, ami egyik pillanatban mosolyt csal az olvasó arcára (nagyon jó a humora), aztán meg kicsit megfacsarja az ember lelkét. Ha jó nyári olvasmányt keres valaki, ezt mindenképpen ajánlom!

Franciaország

Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Bevallom, hogy Franciaország nem áll előkelő helyen az utazós listámon, de Joanne Harrisszel mindig szívesen térek be ebbe az országba. Az Ötnegyed narancs ráadásul egy olyan újraolvasás lesz, ami első alkalommal nem igazán talált meg engem, így most nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire leszek vele másodjára kompatibilis. Harrist imádom, bármit ír szinte látatlanban vevő vagyok rá, így nem volt kérdés, hogy az új kiadás kapcsán az Ötnegyed narancs is kap tőlem egy újabb esélyt. Franciaország is egy olyan hely, ahol sok felfedeznivaló vár az olvasóra, nyáron nem is lehetne a Loire menti kis falunál érdekesebb helyszínt találni.

 

Májusi zárás

Cseppet megkésve összegzem a májusomat, de olyan sok minden történt benne, hogy állandóan azt éreztem csak kergetem a napokat, azok meg az arcomba nevetve tovaröppennek. Ezt leszámítva az egyik legszuperebb, programokkal teli hónap lett ez.

BESZERZÉSEK

A Könyvfesztiválos harácsolás után nem terveztem nagy dorbézolást csapni, sőt, nem is terveztem könyvet venni. Ehhez képest azért két könyvvel csak gyarapodott a gyűjteményem, de ezek végre amolyan hirtelen felindulásból, spontán elkövetett vásárlások voltak. Talán pont kétszer mentem be május során könyvesboltba nézelődni, levezetni a napi feszültséget és mindkét alkalommal könyvvel jöttem ki. Az első szerzemény a Szabó Magda Kiállításnak köszönhető, amit sikerült a PIM-ben megnéznem az egyik hétvégén. Ott jöttem rá, hogy mennyi olvasnivaló vár még rám az írónőtől és az ismerkedés folytatására az egyik ifjúsági regényét, az Álarcosbált választottam. Amúgy pont mostanság adta ki a Móra Kiadó egységes, szép új köntösben a fiatal olvasóknak írt műveit.

A második beszerzésem Balogh Boglárka Ezerarcú Föld című könyve lett, amely tökéletes választás volt arra, hogy a hétköznapok szürkeségét egy érdekfeszítő, világ körüli kalandozással megfűszerezzem. Hihetetlen egy könyv, hihetetlen és mélyen elgondolkodtató történetekkel a világunkról és az emberi faj sokszínűségéről.

OLVASÁSOK

Úgy látom visszanézve, hogy május a nagyon klassz ifjúsági regények hónapja volt. Eléggé leterhelten csináltam végig a hétköznapokat és tudom, hogy ilyenkor a nagyon komoly regények, a hosszú történetek egyszerűen nem mennek, nem tudok rájuk megfelelően koncentrálni. Így került sorra májusban Julie Buxbaum Hogy folytassam? című regénye, amit imádtam, nálam hozta az előző könyvének a színvonalát. Majd folytattam Szabó Magda Álarcosbáljával, aztán Leiner Laura Ég veledjével, amit szintén a szívembe zártam, mert azért már komolyabb témával foglalkozik, mint anno az SZJG. Az ifjúságiak sorát Csapody Kinga szerkesztésében megjelent Szakítós című novellagyűjtemény zárta, amely sajnos annyira nem talált meg engem, de egynek jó volt. A hónap legnagyobb csalódása A hatalom volt Naomi Aldermantól, amelyet pedig szinte mindenki agyondicsér, és egyre többen rajonganak érte. Én nagyon megszenvedtem vele, teljesen mást kaptam, mint amire vártam, és sem a történet, sem a stílus nem tudott lekötni, kész kínszenvedés volt végigolvasni, pedig nagyon rákészültem én is. Persze, a sok olvasásnál óhatatlan, hogy ne csússzon be egy-egy rosszabb könyv, de remélem idén több ilyen fiaskóm nem lesz.

Májusra jó lesz majd visszagondolnom, mert bár a munka terén megterhelőek a napok, sok és nagyon jó programom volt. Budapest soha nem pihen, rengeteg jó kulturális rendezvényt lehet találni, a jó idővel meg már a kedve is megjön mindenkinek, hogy szabadtéren töltse az értékes szabadidejét. Ráadásul végre hosszú idő után egy kis szabadságot is be tudtam iktatni, így már nem is tudom hány év távlatából végre eltölthettem egy napot a Balaton környékén és az utolsó héten pedig Németországban, meg Hollandiában szakadhattam ki a hétköznapokból. Sokat kaptam ettől a pár naptól, ilyenkor értékelem mindig azt, hogy milyen szép, színes és változatos helyen élünk mi emberek.

Júniusra is gyülekeznek az IRL programok, meg persze rögtön az elején ott lesz a Könyvhét, amelyen biztos, hogy beszerzek majd egy-két könyvet (ami lehet több is lesz majd magamat ismerve).

A többiek májusa:

Heloise

Amadea

Dóri

Nita

PuPilla

Amikor valaminek vége van

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

novellák, életek, könnyek

Minek is lehet vége? Egyszer bizony mindennek. Jelen esetben a Szakítós című fiataloknak szóló novellagyűjteményt olvasva legfőképpen kapcsolatoknak. Szerencsére nem csak a szerelem témaköré csoportosultak a magyar szerzők novellái, mert nagyon jó érzékkel felismerték azt is, hogy a fiatalok a szárnypróbálgatásaik során nem csak a szerelmi kapcsolatok kapcsán hoznak döntést a befejezésről, a lezárásról, hanem bizony előfordul a családdal, szülőfölddel, iskolával és a barátokkal való szakítás is, legyen ez akár átmeneti vagy a rosszabb esetben teljesen végleges.

Amikor megláttam a könyvtárban a Szakítóst, gondolkozás nélkül kihoztam, hiszen a Menő Könyvek Első címet viselő novellafüzérét nagyon szerettem olvasni. Friss volt, üde, élvezetes. Hasonlót vártam el a Szakítóstól is, attól függetlenül, hogy témáját tekintve tudtam, hogy nem pozitív tartalmú novellák várnak majd rám. De bíztam a szerzőkben, akik már az Elsőben is bizonyítottak. Ettől függetlenül sajnos ez a kötet nem ért fel az Elsővel nálam. Pár nagyon jó írást találtam benne, de a legtöbb véleményem szerint nem lett elég érdekes. Volt olyan, amit untam, volt olyan, ami csak úgy átfolyt rajtam, volt ami, nagyon nagy durranás akart lenni, de kicsit nagyobb füstje volt mint a lángja. Ezt leszámítva a megcélzott korosztálynak bátran ajánlom elolvasásra, biztos mindenki meg fogja benne találni azt, amiért érdemes volt elolvasni.

A személyes kedvenceim:

Dragomán György: Soha többé

Az első olyan novella volt a könyvben, amely bemutatta, hogy a szakítás nem csak a szerelem terén következhet be az ember életében. Szerettem az ő írásaiban, hogy van, amelyik csak pár sor vagy éppen alig fél oldal, de abban is minden benne van, amit el lehet mondani a témával kapcsolatban. Erősek voltak ezek egytől egyig.

Kalapos Éva Veronika: Majd hívlak

Az egyik kedvencem lett. Nagyon tetszett, hogy egy fiát egyedül nevelő anyuka szemszögéből látjuk a gyerek és barátnője kapcsolatát és szakítását és hogy ez az anyában milyen régi, fájó dolgokat hozott a felszínre. Plusz külön pont az miatt, ahogy reagált az édesanya a dolgokra.

Király Anikó: A kék zsiráf

A szakítás helyett talán az útkeresés áll a középpontban, illetve a korábbi énünkkel való szakítás. Volt benne családon belüli magány, kitűnni vágyás a szó olyan értelmében, amikor egy fiatal szavak nélkül kiabál, hogy "vegyen már észre valaki". És egy váratlan helyzet, meg egy váratlan ember betoppanása, aki talán elindítja a dolgokat a jó irányba.

Szabó T. Anna: Szakítás és megismerés

Talán a legszebb novella ez volt számomra. A kötet esszenciája lett Szabó T. Anna rövid története. Minden benne van, ami fontos, hogy kivel, mivel lehet szakítani, és hogy ezek hogyan formálják az ember jellemét. 

"Szakítani jó. Kilépsz az ismeretlenbe, és keserves küzdelem után rátalálsz a saját szabadságodra. (...) A szakítás megtanít arra, hogy széthúzd az időt, mint egy függönyt, és a résen beláss a múltba. Vagy a jövőbe. A jelenben állsz, de minden pillanatod múlt, minden pillanatod jövő. A szakítás: lehetőség. Tanulj meg élni vele."

Totth Benedek: Te kedves rohadék...

Lehet úgy írni egy szerelmi háromszögről, hogy mindhárom félnek szorít az olvasó, és nem többször elhasznált klisékkel építkezik az író. Totth Benedek novellája pont ezt bizonyította számomra. Ráadásul drámai helyzetbe tette a szereplőit, a novella végét nyitva hagyva. Tökéletes zárása volt a kötetnek.

Kiadó: Menő Könyvek

Kiadási év: 2018

"Mert az élet gyönyörű, ugye?"

Szabó Magda: Álarcosbál

Az egyik szép napsütéses szombaton fogtam magam és elmentem a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Három kiállítást néztem végig, amelyből az egyik a Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából az "Annyi titkom maradt" mottót viselő volt. Bár már olvastam Szabó Magdától, a kiállítást végigjárva, regényről regényre haladva azon gondolkoztam, hogy mennyire találó címet adtak ennek a tárlatnak. Számomra Szabó Magda még mindig nem egy nyitott könyv és azt hiszem soha nem is lesz az. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok neki, hogy olyan lányregényekkel örvendeztetett meg minket, olvasókat, mint az Abigél vagy a Születésnap. E kettőt olvastam tőle ebben a kategóriában és ezt is csak felnőtt fejjel, de én ugyanúgy beleszerelmesedtem mindkettőbe, mint ha tinédzserként olvastam volna. A mindennapokkal megtépázott idegeimre most pedig az Álarcosbált vetettem be, és nem is hozhattam volna jobb döntést ennél, hisz beállt a kedvenceim sorába ez a történet is.

 

"Mert az élet gyönyörű, ugye, Endi?
Mikor nincs háború, ugye, gyönyörű élni?
Nézni városokat, hegyeket, fényeket, érezni mindenféle illatot meg az erdők szagát, sétálni, mikor a hó fúj, aztán bemenni a meleg szobába, élvezni a kályha melegét, vagy nyáron beleugrani a folyóba, jó könyveket olvasni, zenét hallgatni, mindenféle értelmes dolgokat csinálni…"

Ha jelzőkkel kellene illetnem az Álarcosbált olyanokat mondanék mint bájos, keserédes, felzaklató, megnyugtató, puha, csendes, elementáris erejű. Fura szavakat dobálok most egymás mellé, de higgyétek el, mindegyik igaz a regényre. Amelynek főhőse a 14 éves Krisztina, aki 1944-ben látta meg a napvilágot és aki soha nem ismerhette meg édesanyját, mert az a háború közepette belehalt a szülésbe. Nagymamája nevelte, egészen addig, amíg a fogságból haza nem tért az édesapja. Ez a kislány 14 éves koráig nem tudta, hogy milyen az anyai szeretet, mindig csak sóvárgott Zsuzsa (az édesanyja) után, akit egy a zongorára állított fényképről ismer csak. Krisztina ugyan szeretetben nő fel, de a két felnőtt, akik a számukra legfontosabb embert vesztették el Zsuzsa halálával, soha nem tudnak kilábalni a gyászukból, a kis család csak csendben elvegetál az évek alatt. Egészen addig, amíg Krisztina új és fiatal, a régi hagyományokkal szakító pedagógust kap osztályfőnökének. Ez a fiatal nő nem tudja, hogy Krisztina passzív és visszahúzódó, osztálytársai társaságát kerülő viselkedésének mi az oka. Ő csak egy kislányt lát, akin változtatni szeretne, de persze az élet a végén a tanárnőnek adja majd a legnagyobb leckét.

"Pedig Nagymama mindig azt mondta, beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely. Beszélni kell."

Szabó Magda mondatai bár fiatalokhoz szólnak, mégsem vesztenek semmit sem a líraiságukból. Gyönyörűen ír. Úgy facsar rá az ember szívére egy-egy mondatával, hogy hirtelen nagyon uralkodnom kellett reggel a villamoson olvasás közben, hogy ki ne folyjanak a könnyeim a napszemüveg mögül. Lehet, én vagyok érzékenyebb időszakomban, de nem egyszer, nem kétszer éreztem hatalmas gombócot a torkomban. Arra is sokszor gondoltam, hogy az én édesapám is '44-ben született, ő is nagyon korán, pár évesen elvesztette az édesanyját, csak neki soha nem toppant be az életébe egy ilyen pedagógus. Pedagógus és nem tanár. Mert ez a fiatal nő, Éva, igazi nagybetűs pedagógus volt a számomra. Aki nem csak tanít, hanem nevelni, formálni is próbál. Minden kis-és nagydiáknak szívből kívánnék az iskolás évei alatt legalább egy ilyen tanárt, aki így óvja, félti, ugyanakkor határozottan tereli, kibontakozásra, elfogadásra, megértésre, odafigyelésre neveli őket.

"(…) gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi."

Tudom, hogy az Álarcosbál is egy olyan történet lett számomra, amelyhez bátran és nagyon sokszor fogok nyúlni még a jövőben. Tele van csodás gondolatokkal, gyönyörű képekkel, az ember mellkasát szétfeszítő érzelmekkel. Ráadásul Szabó Magda ugyanolyan tehetséggel írt nekem a télről néhány mondatban (vagy ötször elolvastam azt a bekezdést), mint arról, hogy két ember csak a nézésével milyen érzelmet képes kommunikálni a másik felé. És aki nekem azt le tudja írni, hogy mi volt ebben a nézésben úgy, hogy a két jómadarat egymás karjába löktem volna rögtön, attól nekem még sok könyvet kell elolvasnom. Persze a kiállítás végére is ugyanerre a következtetésre jutottam. Nem mondom, hogy minden könyvét egymás után sorra fogom venni, mert szerintem a történeteihez is meg kell érni, de az biztos, hogy az Ókút már itt várja sorát az asztalomon a könyvtárból. Addig pedig azt hiszem, hogy a Születésnapból és az Abigélből is szeretnék majd egy saját példányt az Álarcosbál mellé.

Kiadó: Móra

Kiadási év: 2018

A csodabogárságon túl

Julie Buxbaum: Hogy folytassam?

A számomra az idei Top könyvekbe biztosan bekerülő Három dolgot mondj után eléggé izgultam az írónő új könyvének elolvasása előtt. Főleg, amikor realizáltam, hogy a téma hasonló: szülő elvesztése, a tragédia feldolgozása és két fiatal kapcsolata, amely talán gyógyírt jelent a veszteségre. De ahogy belekezdtem az aggodalmaim elszálltak, rögtön magával ragadott a regény hangulata és a főszereplők.

Nem hiszem, hogy össze kellene a Hogy folytassam?-ot hasonlítani az előző könyvvel, mert bár a téma egyező, azon belül is tudott kicsit csavarni a történetszálon az írónő és persze a karakterek is teljesen más jellemek. A főszereplőlány Kit, egy balesetben elveszti édesapját, így egyik pillanatról a másikra hatalmasat fordul a világa. Anyukájával kettesben maradnak, és valahogy a veszteség nem hozza őket közelebb, mindketten némán szenvedek, bár úgy tűnik, hogy visszatértek a dolgaik a megszokott kerékvágásba, ez csak a látszat. Talán épp ezért dönt egyik nap Kit úgy a suliban, hogy nem a barátnői mellé ül le, hanem Davidet választja asztaltársául, aki mindig egyedül ül, a fülesével a fülében és egy füzetbe jegyzetelgetve, azt olvasgatva. Kit maga sem gondolta, hogy ez a döntése milyen hatással lesz a saját és a fiú életére, életreszoló változásokat indít el mind bennünk, mind a környezetükben ez a cselekedet.

"Mindig az derül ki, hogy a közhelyek okkal közhelyek. Azért azok, mert igazak, az alábbi pedig minden kétséget kizáróan az: csak az után tudod értékelni azt, amid van, miután elveszítetted."

David számomra az egyik legszerethetőbb karakter. Kit üdítő őszintesége és keresetlen szókimondása miatt kezdi megszeretni a fiút, aki bár tudja, hogy mi történt a lány apukájával, a lányt ugyanúgy kezeli, mint a baleset előtt. Nem lesz zavarban attól, hogy az édesapja haláláról beszéljenek, hogy Kit halállal, elmúlással, fájdalmával kapcsolatos gondolatait meghallgassa vagy azokra reagáljon. Davidnek más okoz problémát: ő az érzelmeket, azok felismerését és azonosítását, a kommunikációt találja nehéznek. Mert ő Aspergeres. És most ez a szindróma adta ennek a könyvnek a sava-borsát. Én bevallom imádtam David fejében lenni, megismerni az ő érzelmeit, amiket maga sem tudott azonosítani, hogy milyen segítséggel igyekszik eligazodni egy amerikai gimnázium néha kegyetlen hierarchiájában, hogy a saját tapasztalataiból mások segítségével és apró rávezetésekkel milyen következtetést tud levonni. Hogy milyen szép lassan engedi be Kitet a saját kis világába, hogy milyen lassan enged pár dologban, és hogy amikor a bátorsága hatására megnyílik ez a fiú, akkor a világ milyen kegyetlen reakciót ad erre. Voltak számomra benne fájdalmas részek, amikor én is úgy összegömbölyödtem volna, mint David, visszahúzódtam volna valami csendes helyre ott belül, ahol azok a gonoszságok már nem fájnak, amit az emberek azért követnek el valaki ellen, mert más, mert nem fedi le a normális kategóriáját. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen igazságtalanság az, hogy folyamatosan kategóriákat állítunk fel mi emberek, és aki nem fér bele, nem passzol, az már nem is jó, az már kívülálló, az már nem kell, azt vessük ki magunk közül? Különben is: mi a normális? Mi a szép? Mit jelent, ha valaki okos? Miért kell mindenhez mérce? Miért így éljük az életünket? És ezeknek a mércéknek ez a srác az életének minden egyes percében ki van téve, csak akkor kezdi ezeknek a negatív oldalát még jobban megélni, amikor Kit miatt kibújik a puha, családja szeretetével és támogatásával kibélelt csigaházából. És ugyan ez a regény Kit gyászának, egy szeretett szülő elvesztésének és annak feldolgozásának a története, számomra inkább David és a normalitás / másság kérdéskörének a regénye volt.

"Van egy ismert szólás, amely szerint ha találkoztál egy autistával... találkoztál egy autistával.

Szóval te velem találkoztál.

Éppen velem.

Nem egy diagnózissal."

Julie Buxbaum stílusát nagyon szeretem. Gördülékeny, abszolút érződik, hogy nem túlcifrázni akarja a dolgokat, nem irodalmi magasságokba akarja emelni a témát, hanem hétköznapi módon, érthetően, a fiatalokat megszólítva. Szeretem a humorát, hisz itt is voltak kacagtató pillanatok. Szeretem azt, hogy milyen sok érzelmet képes megmutatni: a sok negatív gondolatot a veszteség kapcsán, a barátságok átalakulását bizonyos élethelyzetekben, két fiatal szép lassan kibontakozó barátságának, kezdődő szerelmének pillanatait, a családban működő kapcsolatokat szülő és gyermek és a testvérek között. Számomra ő egy friss szellő a young adult műfajban, és nagyon örülök hogy rátaláltam, mert kellenek ilyen könyvek is. Ami nemcsak mosolyt csal az ember arcára, mert hogy olyan cuki az egész, hanem néha egy-egy könnycsepp elmorzsolását is kiváltja, mert amiről szól, az nem csupa rózsaszín vattacukor.

Kiadó: Gabo

Kiadási év: 2018

Fordította: Bíró Péter

Áprilisi zárás

Havi zárást írni mindig olyan, mint egy emlékkönyv egy oldalát fellapozni. Összegzés, visszatekintés, beszerzések, olvasások. Szeretem átgondolni mindegyik hónapot ebből a szempontból. Valahogy keretet ad mindegyiknek, valóban le is zárja őket és friss lendülettel indulhatok neki a következőnek.

Tudtam, hogy áprilisban nem fogok nullás hónapot zárni, hisz Könyvfesztivál volt, amire jöttek a jobbnál jobb új megjelenések. Nem akartam magamat keretek közé zárni, rájöttem, hogy tök felesleges azon agyalnom, hogy úristen ennyi könyvet vettem. Ha jól esik, már pedig bizony most mindegyik igazán jól esett, akkor nem verem a fejem a falba, hogy elszabadult a Könyves Szörnyella bennem.

BESZERZÉSEK

Áprilist két előrendelt könyvvel indítottam. Ebből Eleanor Catton A próba című regénye átcsúszott áprilisra, pedig márciusra vártam a megjelenési infók alapján. Szintén előrendeltem Zafón legújabb tégláját, a Lelkek labirintusát. Atyaég, hogy ez mekkora egy monstrum! Picit szomorú vagyok miatta, hogy a nemrég beszerzett új kiadásokhoz sem passzol, mind nagyságban, mind a kemény fedeles volta miatt kilóg a sorozat többi darabjához képest a sorból.

Még a Könyvfeszt előtt, stílusosan április 11-én a Költészet Napján indult a Sztalker csoport POKET automata projektje, amiről szerettem volna külön írni, de már annyian megtették előttem, illetve a POKET csoport infója alapján a félévre szánt készletük két hét alatt elfogyott, hogy úgy gondolom nem kell nekik nagyobb reklám. A lényeg, hogy nekem nagyon bejött ez a projekt, az egész elgondolás, az ami mögötte van és amit el szeretnének érni vele. Természetesen én is kipróbáltam már talán a második napon az egyik automatát és akkor Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk kötetével lettem gazdagabb. Vadásztam utána még egy Szerb Antal Utas és holdvilágot is, mert pechemre (vagy sem) elég közel mozgok pár automatához, így a kísértés könnyen elkap. Ezt majd a nyár során tervezem is újraolvasni (hogyan nyaraljunk könyveken keresztül 1. "áldozat").

És akkor jött a Könyvfeszt, amely most nagyon jól sikerült. Munkát tekintve kemény hónap van a hátam mögött, abszolút az tartotta bennem a lelket, hogy pénteken könyves buli van. A lányokkal nagyon jó péntek délutánt töltöttünk kint együtt, felváltva beszéltük rá egymást könyvekre. Vasárnap is tettem egy kört még egy barátnőmmel, de akkor én már csak ajándék könyveket vettem. Végül három tervezett beszerzésem lett: a 21. Század Kiadó KULT könyvei közül Naomi Alderman A hatalom kötete és Jim Crace Az utolsó aratása jött velem. Gyönyörű kiadványok, szokás szerint, de ezek tényleg messzemenően a legjobbak minőségben. Sikerült Heather Morris Az auschwitzi tetováló című elbeszélését Anetten keresztül kedvezményesen megvennem az Animus standjánál, ahol a legjobb hírt kaptam: Könyvhétre érkezik Backman Mi vagyunk a medvék című könyvének a folytatása. Majdnem örömtáncot lejtettem ennek hallatán, szóval már a Könyvhétre is bőszen tervezek. És akkor a kisördögök rábeszéltek még egy könyvre, Lugosi Viktória Ajvéjét vettem meg nagyon szép új kiadásban a Parktól.

Szóval 8 könyv a mérleg, amit ha elfektetek akkor végtelen, mint az én várólistám. De sebaj, szép lassan sorra fog kerülni mindegyik szépség.

OLVASÁSOK

Meglepő, de akármennyire húzós volt április egész szép számú olvasás van a hátam mögött, összesen 7.

1. Marceline-Loridan Ivens: És te nem jöttél vissza - felemás érzéseket keltett bennem, mert a téma fontos, de a kivitelezés valahogy nem volt az igazi számomra.
2. Kováts Kriszta-Nyáry Krisztián: Játékok és szerelmek - nagyon szerettem olvasni, tetszett a koncepció, a szép igényes kötet fényképekkel és dalokkal illusztrálva.
3. Timothy Snyder: A zsarnokságról - kemény, nagyon kemény könyv volt számomra és sajnos nagyon is aktuális. Remélem, hogy sokan olvassák majd, mert fontos üzenetek, gondolatok találhatóak benne.
4. Jennifer Niven: Veled teljes a világ -  leszívott agy állapotában a legjobb jó ifjúság könyveket olvasni, legalábbis nekem nagyon jól esik. Bár nem volt tökéletes könyv, vannak hibái, mégis szerettem.
5. Alice Hoffman: The Ice Queen - szerettem volna a várólista-csökkentéssel is haladni, és Hoffmannal nem lehet mellényúlni. Szerencsére most is jól választottam, ízig-vérig hoffmani regény volt ez is, keserédes, szerelmes, érzelmes.
6. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - terveztem régóta újraolvasni, a POKET zsebkönyvek miatt itt volt rá a legjobb alkalom és sokkal jobban tetszett, mint amikor kötelezőként olvastam. Azt hiszem most értettem meg igazán miről is szól ez a könyv.
7. Lugosi Viktória: Ajvé - amire rábeszéltek a kisördögök, és amiről olvasás közben mindenki azt mondta, aki már olvasta, hogy mennyire szerette. Én egy picit mást vártam, sokkal humorosabb történetet, mert számomra ez egy nagyon szomorú könyv lett, még ha voltak benne különösen vicces jelenetek is. Ettől függetlenül közel került hozzám a könyv és az írónő többi könyvére is nagyon kíváncsi lettem.

Májusra sok-sok olvasást tervezek, illetve a posztok terén is szeretném behozni az elmaradásomat. Nagyon örülök, hogy áprilissal a jó idő is beköszöntött, egyre többet ülök ki én is a szabadba olvasni, úgyhogy a potenciális, általam kipróbált kávézókról is készülnek már újabb bejegyzések.

A többiek áprilisa:

Amadea
Heloise
Dóri
Nita