Kristin Hannah: Fülemüle
A hétvégi hőség elől a moziban kerestem menedéket és végre meg tudtam nézni a Dunkirk című filmet. Rég nem láttam ennyire letaglózó alkotást a 2. világháború eseményéről, engem nagyon magával ragadott, ugyanakkor megviselt a vásznon látottak nagy része. Szinte úgy ültem végig ezt a közel két órát, hogy levegőt venni alig mertem és rengetegszer azon kaptam magam, azon zakatol az agyam: miért? meg hogy hogyan jutottak el idáig anno a világban? A film után jó ideig velem maradt ez a kicsit depresszív, szomorú hangulat és eszembe jutott, hogy még tavasszal olvastam egy hasonló hatást elérő regényt, mégpedig a Fülemülét.
A Fülemüle magyar megjelenését nagyon vártam, hisz aki régebb óta olvas, az tudja, hogy nagyon szeretem a 2.világháborúról szóló történelmi regényeket. Elég sokat olvastam már ebben a témában, így azt hittem, hogy engem nem nagyon lehet már meglepni, de Kristin Hannah-nak sikerült. Egy újabb aspektusára világított rá nekem a regényével - ha valamihez hasonlítanom kellene, akkor az David R. Gillham Asszonyok városa című könyv lenne - ugyanis a francia nők passzív és aktív szerepét, ellenállását helyezte a középpontba. Mindezt egy testvérpár, egy nővér és egy húg kapcsolatán, életén keresztül.
"A peron megtelt bőröndöt cipelő fiatalemberekkel, csókkal búcsúzó asszonyokkal és síró gyerekekkel.
Egy egész generáció férfi tagjai indulnak a háborúba. Újra."
A helyszín Franciaország és egészen a világháború kitörésétől a végéig kísérhetjük nyomon a vidéken élő Vianne, és fővárosban maradó húga, Isabelle sorsát. A két testvér merőben eltérő életformát folytat: Vianne első szerelmével él boldog házasságban, vidéken, kis házukban nevelik lányukat, amíg Isabelle igyekszik megbirkózni az elhagyatottság, szeretet nélküli élet magányosságával. Igaz, hogy édesapjával él egy fedél alatt akivel egy kis könyvesboltot üzemeltetnek, de ez az apa, már nem az az ember, akit gyermekkorukban rajongásig szerettek, az első világháborúban részt vevő férfi a háború befejezése után már nem tudott szeretet adni és elfogadni. Ebben a helyzetben tör ki a világot, országot, családokat, szerelmeket szétszakító második világégés, és Isabelle rögtön a Párizsból vidékre tartó menekülés alatt első kézből tapasztalja meg annak minden borzalmát - a hosszú menetelést, az éhezést, a bombázásokat, a halált. Mire vidékre ér a nővéréhez más ember lesz belőle: egyrészt az átélt borzalmak hatására cselekedni szeretne, másrészt szerelemre is lel az úton. Innentől kezdve Isabelle egész életét a titkos ellenállóknak szenteli, és közöttük új családra lel, megtalálja azt a tevékenységet, amelyben hasznos, sőt férfiakat megszégyenítő dolgokat visz végbe. Vianne vidéken egyedül marad, az összes létező férfi a frontra kerül, ahonnan hamarosan jönnek a kegyetlen halálhírek, vagy a fogságba esésekről szóló üzenetek. Sőt, a németek birtokba veszik a falut, a házakat, mindenhová beszállásolják magukat, így Vianne és lánya életébe is betoppan egy német tiszt, aki hosszú távú hatással lesz a nő és egész családjának további sorsára.
"Ma már az is veszélyes, ha egymás szemébe néznek, a baráti beszélgetések
a múltba vesztek a vajjal, a kávéval és a disznóhússal együtt."
Ami miatt letehetetlen volt ez a regény, azok a nem várt fordulatok voltak. Szerencsére nem tudtam megjósolni előre, hogy mi fog történni, vagy amire gyanakodtam, az biztos, hogy nem pont úgy történt. Ezek mellett rettentő élethűen mutatta be a két nővér eltérő harcát az életért, az életben maradásért, a mások megsegítéséért: szinte csontig hatoló hideget éreztem én is, amikor Vianne a tél kegyetlenségéről mesélt, vagy amikor Isabelle vezette át a hegyeken az angol katonákat. Fájdalmat éreztem akkor, amikor Vianne olyan dolgokat kellett, hogy megtegyen, amire békeidőben soha, de soha nem vetemedne egy nő, vagy éppen akkor amikor a számukra fontos embereknek kellett búcsút mondaniuk. Kristin Hannah egy percig nem szépítette a dolgokat, őszinte és húsba vágó sorainak olvasását pont ezért sokszor meg kellett, hogy szakítsam.
"Szeretett városa most úgy festett, mint egy hajdan szép, ám mostanra
megöregedett, lefogyott, elcsigázott kurtizán, akit faképnél hagytak a
szeretői."
A könyv befejezésekor azt éreztem, amit minden egyes alkalommal ha világháborúról, háborúról szóló könyvet olvasok. Ilyenkor a legnagyobb kérdés
bennem az szokott lenni, hogy hogyan tudtak ebből a helyzetből felállni az
emberek. Legyenek akár a „győztes” vagy a „vesztes” oldalon, mert ilyen
szerintem nem volt ezekben az időkben, hisz háborúban rengeteg mindent
elvesztünk. Győzni pedig? Talán csak az élni akarás ösztöne tud …
Kiadó: Park
Kiadási év: 2017
Fordította: Farkas Krisztina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése