2016. február 18., csütörtök

Megfakult életek

Alice Hoffman: Hetedik mennyország


Alice Hoffmant olvasni számomra legalább oly annyira nagy élvezet mint Joanne Harrist. Mindig úgy érzem mintha hazatérnék velük a nyugalmas otthonomba egy fárasztó nap után. Azt nyújtják nekem, ami a legjobban kikapcsol: szavakat, amelyek mágikus képekké, ízekké, hangulatokká állnak össze és tobzódhatom az általuk megteremtett világokban. Ugyanakkor mindkettőnek van egy sötétebb része is, valahogy meg tudják mutatni az emberi lélek cseppet sem csillogó vagy vonzó oldalát. Sokan nem szeretik például Hoffmantól az Itt a Földön c. regényét, mert nem az a bűbájos történet köszön vissza benne mint mondjuk az Átkozott boszorkákban. A Hetedik mennyországot valahogy e két történet közé tudnám elhelyezni, van benne egy kicsi ebből és egy kicsi abból is.

Egy kisvárosi milliő a helyszín, néha egy-egy mágikusabb jelenettel a boszorkányosabb Hoffmant megcsillantva, de az egész egy porlepte, borús hangulattal van megtűzdelve. Mintha rothadó érzelmekkel és csupa boldogtalan életekkel lenne tele ez a hely. De ez csak a könyv első harmada után derül ki az olvasó számára. Addig azt gondoljuk, hogy ez az 1959-60-as évekbeli Long Islandi kertváros a családosok álmainak netovábbja. Ám amint megürül egy haláleset következtében az egyik ház és annak új lakója, Nora beköltözik szép lassan minden és mindenki megmutatja az igazi arcát, elindulnak a mélyben és a felszínen is a változások. Nora már azzal felkavarja a kedélyeket, hogy elvált nőként érkezik ide két kisfiúval, akik közül az egyik még csak csecsemő. Ráadásul nem úgy viselkedik és nem úgy öltözködik mint egy átlagos anyuka vagy kertvárosi feleség. Testhez tapadó ruhák, piros körmök és az Elvis iránti rajongás jellemzi ezt a fiatal nőt, aki egy boldogtalan házasságból lépett ki.

"A jó szomszédság fenntartása két íratlan szabályon alapult: ne üsd az orrod mások dolgába, és rendesen gondozd a pázsitodat."

Nora érkezésével minden megváltozik. Az eddig mintaértékű életet élő emberek megbolondulnak vagy csak végre önmaguk lesznek. A példás családapa és rendőr fülig belezúg az új lakóba, ugyanakkor a felesége pont a nő segítségével kap észbe hogy hogyan tudná a házasságukba visszacsempészni a rég megkopott tüzet. A túlsúlyos és elnyomott családanya kezébe veszi életét, hátrahagyja férjét és gyermekeit végre megtalálja azt az utat, amin járni szeretne. A végzős osztályba járó lányok és fiúk szerelmi élete nem úgy alakul ahogy első körben gondoltuk volna; álmok törnek össze és új álmok születnek; a lázadók lecsendesednek, a csendesek fellázadnak. Nora is a legvalószínűtlenebb partnerre talál rá, de kölcsönösen megváltoztatják egymás életét, egy életre meghatározzák a másik számára a továbblépést. Egyszóval felbolydul a hangyaboly, az addig nyugodtan tűnő környezetben pattanásig feszül a hangulat a zárt ajtók mögött, a csillogónak hitt családi idillekről, életekről pedig kiderül, hogy már régen bomlásnak indult minden.

"Szülővárosa kis híján megfojtotta, és most alig várta, hogy kilépjen a világba, ami több a biztonságos, szűkös külvárosnál (...)."

A könyv befejeztével rájöttem, hogy Hoffman ezen oldalát is nagyon szeretem. Az ember orra alá dörgöli a kegyetlen és szürke valóságot. Megmutatja, hogy egy külső szemlélő elsőnek mit gondol egy ilyen környezetről, aztán szép apránként lefejti a csillogó rétegeket és elénk tárja a lecsupaszított, megkopott igazságot. Ezeket a típusú regényeket én nagyon magamévá tudom tenni, szerintem mi is így éljük az életünket, nem? Rögtön ítélünk a szomszédunkról, aztán ki tudja, hogy mi zajlik a zárt ajtók mögött. Mi azt gondoljuk, hogy tökéletes az életük, aztán ha belelátnánk a színfalak mögé valószínűleg nem cserélnénk el a miénket velük, a mi saját hetedik mennyországunkat.


Kiadó: 1998
Kiadási év: Európa


Néhány szót muszáj írnom erről az 1998-as magyar kiadásról, mert elég borzalmasra sikerült. Egyrészt a borítón egy olyan filmből való részlet látható, amelynek semmi, de semmi köze a könyvhöz, még csak a szereplőkhöz sem (ezért én most a szerintem legjobban sikerült külföldit használtam itt). Másrészt nagyon sok hibát, elírást találtam benne, ami jelentősen levont a történet élvezeti értékéből. Úgyhogy nagyon örülök, hogy mostanában a Maxim felkarolta az írónőt, mert remek regényei vannak, amelyek csak arra várnak, hogy a magyar olvasók kezébe kerüljenek méltó köntösben.

3 megjegyzés:

theodora írta...

6 éve olvastam ezt a könyvet - úristen6éve!??. Megint a Csokoládé ugrott be, ahogy olvastam a soraiadt (és a blogbejegyzésemet olvasva régen is ezzel indítottam). Újra el kéne olvasnom, régen nagyon tetszett nekem is.

Beáta Üstökös írta...

Nagyon örülök, hogy Neked is tetszett ez a regény :) A Maximról meg hááát... remélem, olyan Hoffman könyveket is kiad végre, amilyenek a régiek :) családi, varázslatos, mert ezek az újak egyáltalán nem jönnek be, ráadásul nekem Nagy Nóra zseniális fordítási stílusa is hiányzik :(

Nikkincs írta...

theodora: nem egy mostani kiadás, az biztos. Örülök, hogy a könyvtárnak megvolt.
Nekem nem is annyira a Csokoládé, de persze Vianne ott is felkavarta az állóvizet, de az valahogy sokkal rózsaszínesebb könyv volt. Itt elég erős folyamatok indultak be Nora megjelenésével, bár most, hogy visszagondolok Vianne esetében is mentek tönkre házasságok.

Üstökös: én is :) Nekem semmi gondom nincs a Maxim által kiadottakkal. Szerettem azokat is, sőt, a Galambok őrzői szerintem az egyik legszebben megírt Hoffman-könyv és a témáját tekintve is nagyon szerettem.
De tény, hogy ezek a háztáji mágiások (copyright by Amadea) sokkal könnyebben fogyaszthatóak.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...